Szorzók a 2020-as EB győztesére: esélyesek, előrejelzések

Kereskedelmi tartalom | 18+ | Általános szerződési feltételek

Jövő nyáron rendezik az európai válogatottak kontinensviadalát, a szorzók a 2020-as EB győztesére már megtalálhatóak a fogadóirodák kínálatában. Az esélyesek listáját három nagy futballnemzet vezeti, mögöttük azonban olyanok sorakoznak, akik válogatott szinten nagyon régóta várnak a kiugró sikerre.

Szorzók a 2020-as EB győztesére: az esélyesek

Euro 2020 Franciaorszag

Franciaország

A szorzók a 2020-as EB esélyeseire stabilan három válogatottak mutatnak legesélyesebbnek. Nem meglepő, hogy a szorzók alapján a tornagyőzelemre az a francia válogatott a legesélyesebb, amely a legutóbbi VB-t magabiztosan nyerte, két évvel korábban hazai pályán döntőt játszott az EB-n.

Didier Dechamps csapata vajmi keveset változott a VB-döntő óta: a döntőben pályára küldött 11 játékos túlnyomó része a 2018 őszi Nemzetek Ligája sorozatának mind a négy mérkőzésén kezdő volt, mindössze a balhátvéd posztján volt változtatás.

Személycserék a 2020-as EB-n is leginkább csak esetleges sérülések miatt várhatóak: az alapcsapatban mindössze Lloris 30 év feletti, de 32 évével kapusok közt szinte még fiatalnak is számít, illetve a szintén 32 éves középcsatár Giroud. Ő már a VB-n sem góljaival tűnt ki, hanem azzal, ahogy tapasztalatait bevetve dolgozott a csapata sikeréért.

Euro 2020 Anglia

Anglia

A szorzók a 2020-as EB győztesére úgy nőnek, ahogy a csapat esélye csökken a győzelemre. A második legesélyesebb a fogadóirodák szorzói alapján az angol válogatott. Ők is sikeresnek mondhatják VB-szereplésüket, nagyon rég volt ugyanis példa arra, hogy az angolok az elődöntőbe jussanak.

A franciákhoz hasonlóan nem volt okuk szövetségi kapitányt váltani, a kapitánynak pedig nincs oka jelentős változásokat eszközölni a csapatban; a sikeres Nemzetek Ligája szereplés is ezt bizonyítja.

A VB 23-as keretében mindössze három játékos volt akkor 30 évnél idősebb, a legfiatalabbak (Alexander-Arnold, Rashford, Loftus-Cheek, Alli) pedig két plusz év tapasztalatával, sok nagyon komoly meccsel a hátuk mögött vághatnak neki az 2020-as EB-nek.

Euro 2020 Spanyolorszag

Spanyolország

A szorzók alapján harmadik legesélyesebb spanyol válogatottnál egészen más a helyzet. 2016-ban Vicente del Bosque, 2018-ban pedig Julen Lopetegui irányításával estek ki egyaránt a legjobb 16 között úgy, hogy mindkét alkalommal a torna egyik esélyesének számítottak. A Nemzetek Ligájában sem tündököltek: az immár Luis Enrique által irányított csapat négy mérkőzésen kétszer is kikapott, a spanyolokra nem jellemző módon mindkétszer három gólt kapva. A kapitány még mindig keresi a csapatát; védekezésben és támadásban egyaránt. A 2020-as EB selejtező első két körének meccseit magabiztosan hozták, de két egyértelműen gyengébb ellenfelüket, Norvégiát és Máltát is csak 2-1-re, illetve 2-0-ra verték.

Belgium, Németország

Ahogy tovább nőnek a szorzók a 2020-as EB győztesére, két csapatot találunk gyakorlatilag holtversenyben. A belgák soha nem nyertek felnőtt világversenyt, ifjúsági szinten jól teljesítenek, gyakorlatilag az egész keret európa topklubjainak alkalmazásában áll, csapatként azonban még van hová fejlődniük. A 2018-as VB-bronzérem mindenesetre azt mutatja, hogy jó úton járnak.

Németország válogatottja 2018-ban nagyon leszerepelt: a csoportjukból sem jutottak tovább. A németek a rájuk jellemző módon most sem rohantak szövetségi kapitányt cserélni, Joachim Löw pedig megértette, hogy a 2014-es VB-győztes csapatra már nem építhet. A német utánpótlás nagyon magas színvonalú, Löw Luis Enrique-hez hasonlóan keresi csapatát, ha sikerül újra egy jó elegyet kialakítania, biztos, hogy az esélyeik is jelentősen megnőnek majd.

Hollandia, Olaszország

Őket a hollandok és az olaszok követik. Hollandia sem a 2016-os EB-re, sem a 2018-as VB-re nem kvalifikálta magát, a Nemzetek Ligájában azonban újra meggyőzőek voltak Ronald Koeman irányításával. Az olaszok szintén nem vettek részt a 2018-as VB-n, a Nemzetek Ligájában pedig ismét azt bizonyították, hogy nagyon nehéz őket megverni.

Az alábbi táblázatban összefoglaljuk, hogy az egyes fogadóirodák mekkora szorzókat adnak adott válogatottak EB-győzelmére.

Szorzók a 2020-as EB győztesére

Szorzók a 2020-as EB győztesére: az esélytelenek

A 2020-as EB két döntőse hét-hét meccset fog játszani a tornán, ami több mint egy hónapig fog tartani. Az európai topbajnokságokban játszó játékosoknak alig pár hetük lesz feltöltődni, és újra formába lendülni.

Már a 2016-os tornán is láthattuk, hogy a legerősebb csapatok a csoportmérkőzéseken még inkább csak félgőzzel játszanak (mindannyian emlékszünk, hogy a később győztes portugálok a mi csoportunkban csak a harmadik helyen végeztek, a mieink és Izland mögött), hogy a torna végére nem fáradjanak el.

Ez némileg növeli annak esélyét, hogy olyan válogatottak is előtérbe kerüljenek, akikről a torna előtt nem sok szó esik. A 2016-os EB egyik meglepetése az újonc izlandi válogatott legjobb 8 közé kerülése volt, a szintén újonc Wales pedig egyenesen az elődöntőig jutott, ott a későbbi győztes Portugália állította meg őket.

Náluk is nagyobb meglepetést okozott Görögország 2004-ben, ahol már az is bravúr volt részükről, hogy a spanyol válogatottat előzve jutottak tovább a csoportjukból, az egyenes kieséses rendszerben pedig a sztárokat nélkülöző, nagyon egységes csapat a védekezést egyértelműen előtérbe helyezve három 1-0-ás győzelemmel, vagyis kapott gól nélkül végül megnyerte a tornát.

2016-ban a portugálokra is igen magasak voltak a szorzók a torna kezdete előtt, sőt a csoportmérkőzéseken mutatott teljesítményük sem volt meggyőző. 2018-ban a horvátok is gyakorlatilag az esélytelenek nyugalmával indultak el Oroszországba, és bár a döntőt nem sikerült megnyerniük, nagyon közel álltak egy igazán világraszóló bravúrhoz.

Mind a görög, mind a horvát példa azt mutatja, hogy a csapategység nélkülözhetetlen összetevője a sikernek, főleg az esélytelenebb csapatok esetében. Még nagyon sok van hátra a torna kezdetéig, nehéz megmondani, hogy mely válogatottak lehetnek a legegységesebbek 2021-ban, az alapján, hogy mik a jelenlegi szorzók a 2021-as EB győztesére, talán a hollandok, a portugálok és a horvátok szorzói tűnnek némiképp túlzónak. A selejtezők novemberi befejezése után biztosan okosabban leszünk ebben a tekintetben.

Szorzók Spanyolország 2020-as EB-győzelmére: reálisak-e a várakozások?

Sokan szeretik a spanyol focit klubszinten és válogatott szinten egyaránt, nem is véletlenül. A Barcelona, majd a Real Madrid BL-győzelmei, A Sevilla és az Atletico Madrid EL-győzelmei, a válogatott egymás utáni három EB- illetve VB-győzelme olyan spanyol hegemóniát mutatott az elmúlt bő egy évtizedben, amilyenre korábban sosem volt példa. A spanyolok klubszinten mindig nagyon erősek voltak, válogatottjuk azonban minden tornán elvérzett 1964 óta.

Talán nem nagy bátorság azt mondani, hogy az utóbbi évtized a kivétel, az azt megelőző bő négy évtized pedig a szabály. 2008-12 között két olyan mester irányította a válogatottat, akik valódi egységet tudtak teremteni a csapat védekező és támadó játéka között, de az egyes játékosok között is. Ez 2012 óta nem sikerült. Ismerjük el: egy gyengébb erőkbőlálló válogatott kapitányának sokszor könyebb döntenie egy kezdő 11-ről, de már a keret összeállításáról is, hiszen nincs akkora verseny egy-egy posztra. A spanyoloknál óriási a verseny, ezért óriási a kapitány szerepe is.

Ha sikerül Luis Enrique-nek a most még csak formálódó csapatában újra létrehoznia ezt az egységet, akkor nagyon komoly esélyesei lesznek a tornának, a szorzók Spanyolország 2020-as EB-győzelmére pedig jelentősen csökkeni fognak. Ha nem sikerül, akkor inkább titkos esélytelenként vághatnak neki 2021 nyarának.

fogadas EB 2020

EB-győztesek listája

Az első EB-t 1960-ban rendezték Franciaországban, az akkor még négy csapat részvételével tartott tornára immár 24 csapat kvalifikálhatja magát. Az eddigi 15 tornát 10 különböző ország válogatottja nyerte. A győztesek:

  • 1960: Szovjetunió
  • 1964: Spanyolország
  • 1968: Olaszország
  • 1972: NSZK
  • 1976: Csehszlovákia
  • 1980: NSZK
  • 1984: Franciaország
  • 1988: Hollandia
  • 1992: Dánia
  • 1996: Németország
  • 2000: Franciország
  • 2004: Görögország
  • 2008: Spanyolország
  • 2012: Spanyolország
  • 2016: Portugália

Euro 2020 győztesre való fogadás GYIK

  • Milyen fogadások érhetőek el a 2020-as EB győztes kapcsán?

A szorzók a 2020-as EB győztesére jelenleg a fogadóirodák Franciaországot tartják a legesélyesebbnek a 2020-as EB győzelemre. Nem véletlen hiszen Franciaország jelenleg a világbajnok. Szorosan Franciaország mögött van Anglia és Belgium is. A fogadóirodák egyenlőre nem sok esélyt adnak a magyar csapatnak a győzelemre, egyedül Észak-Macedóniát tartják nálunk esélytelenebbnek.

  • Hol és mikor rendezik a döntőt?

Az EB-t 2021 június 11-e és július 11-e között rendezik 12 ország 12 városának 12 stadionjában, a döntőt 2021 július 11-én játsszák a londoni Wembley-ben.

  • Mely válogatottak az EB legnagyobb esélyesei jelenleg?

Ha megvizsgáljuk, hogy mik a szorzók a 2020-as EB győztesére az egyes válogatottak esetében, azt látjuk, hogy a három legesélyesebb Franciaország, Anglia és Spanyolország.

  • Mikor a legérdemesebb fogadni az EB győztesére?

A szorzók a 2020-as EB esélyeseire folyamatosan változnak. Minél közelebb vagyunk a tornához, annál tisztábban fognak látszódni az esélyek, azáltal viszont csökkeni fognak a szorzók. Ha most sikerül kiválasztani egy válogatottat, most jóval magasabb szorzóval lehet rájuk fogadni, így sikeres tipp esetén jóval több pénzt lehet nyerni. A fogadásokat minden fogadóiroda oldalán meg lehet tenni, ha rendelkezünk számlával, illetve elmúlt unk 18 évesek.

18+ Fogadjon felelősségteljesen! Segítség kérése: (06-21) 262 06 03